a laband valószínűleg az egyik legegyedibb színfolt volt a magyar rockzenei palettán, és igazi félbanda. az, hogy a tagok hozzáállása kimeríti a "leszarós" jelzőt, az nem tenné őket különlegessé, hiszen az évtizedes popkulturális lemaradás ellenére elég ügyesen átvettük a punk attitűdöt, ráadásul pont a '00-ás évek delén lett nagy divat újra a garázsrock, meg a lo-fi. az már érdekesebb, hogy ez a formáció abszolút egylemezes, ráadásul egyalkalmas is, hiszen ez a 2007-es "dupla" kiadvány, pár fotó, néhány koncertemlék, és pár, már-már kísérletinek számító youtube-os video maradt csak fenn utánuk. myspace van, de nem jelentkeztek be fél éve, és az egyetlen velük kapcsolatos esemény idén az volt, hogy kitették a lemezüket egy blogra.

 

 

 

 

a félkultikus lemez alapvetően dupla, de mivel a második korongon csak akusztikus felvételek vannak, így nyugodtan lehet sima albumnak tekintetni. a 10 dal a garázsrock és az indie határain belül mozog, leginkább a japandroids és a megboldogult annabarbi házasságából születne ilyesmi, ha együtt akarnának zajos punk indie-t szülni. a felvételek teljesen félprofik, az ének gyakran hamis, a szövegek pedig megfeleltethetőek egy súlytalanabb isten háta mögöttnek, tehát a három srác az utóbbi pár év trendjeihez hasonlóan a tökéletlenségben keresik a tökéletességet. a lemez egyből egy slágerrel nyit, a dobdatűt kiváló antipop antisláger, valószínűtlenül debil szövegekkel, viszont a minimalistán kreatív gitárjáték villámgyorsan megteremti a korong alaphangulatát. a sort nyilván nem szakítja meg a kívánság sem, viszont 5 percben már jóval nagyobb kihívás ezt a zenét hallgatni, de a lazaság ismét bebizonyítja, hogy mindent el tud vinni a hátán. amúgy ebben a dalban ütközik ki először hangsúlyosan az annabarbi hatás, mely azért nem véletlen, néhány panelt az óriás tavalyi lemezén is felfedezhetünk. a nemkellpardon egy leheletnyivel súlyosabb riffel nyit, mint az eddigiek, de egy ötperces dal után ez kellett - ahogy a dal félhamis rikácsolásai, és a záró két sor értelmetlensége is. de a laband nem lassít, jön a személy szerint kedvenc számom, a démon, ami hatalmas szöveggel támad, ráadásul ez a lemez másik igazi slágere. valamint az előző tételhez hasonlóan itt is hangsúlyos az, ahogy chuck a hangját használja: a laband zenéjének egyik nagy megosztó-faktora a faszi énekstílusa, lehet imádni (példa a cikk írója), meg utálni is (példa ez a grupp). az ötödik nóta a vágyaim, amiben akár emo ízeket is felfedezhet a hallgató, de ahogy a démon mondjuk a szövegével nyeri meg az embert, ez a váltásaival. pontosan ez az a sokszínűség, ami a zenei egyszerűség ellenére is a laband aduásza. zárójelben jegyeznem még, hogy idén a fent említett japandroids ugyanezzel a recepttel zsebelt be hatalmas elismeréseket.

újabb kettőséget hozó dal jön, a szerencse játékos zenei alapötletére enervált és apatikus énektémák másznak rá, persze nyilván működik a dolog, főleg a szám utolsó negyedének köszönhetően, ami felborítja az egész nótát. ilyenkor nem illendő elereszteni a gyeplőt, így taktikusan (persze ez naiv feltevés a labandnál) az album legrövidebb dala jön a nevetséges pörgős garázsrockjával, melyet csak egy piszkosul eltalált intermezzo szakít félbe. így, a nyolcadik track környékén már meg voltam róla győződve, hogy nem lesz lassú szám, de megint megleptek, a völgy szövegét tekintve is kifejezetten kedves dalocska. ekkor úgy tűnt, most már nagyon nem is lépnek a gázra a srácok, a megoldás ismét egy féllassú szám, itt már khm, más szövegvilág dominál, mint az előző számban, de azért az albumzáró dalban még ott van a maradék kraft, a barátom standard laband-dalként (igen, egy jó lemez végére már kialakul a standard xyz-dal fogalma) foglalja össze, hogy mit is hallottunk ebben a szűk 40 percben. és hogy mit is hallottunk? magyarország rocktörténetének egyik legjobb lemezét, mely egyszerre tud egyhangúan változatos, féligénytelenül szórakoztató, leszarósan ötletes, punkosan indie lenni. hogy a fent említett blog egyik szerzőjének szavaival zárjak, ez a "pop, amint seggberakják szárazon".

süti beállítások módosítása